Megpróbálunk visszavágni a cívis fiataloknak az idénynyitón elszenvedett vereségért.
 
Fölényes győzelmet aratott a jó erőkből álló Phoenix-MT Fót gárdájával szemben idei utolsó hazai találkozóján csapatunk, így az alapszakasz odavágó körét 6-7-es mutatóval a Piros-csoport nyolcadik helyén zártuk. A röpke ünnepi szünetig még egy összecsapás vár a mieinkre: szerdán 16 órától az élmezőnyhöz tartozó DEAC U23 (4., 9-4) otthonában vendégeskedik Dániel Péter legénysége. Vezetőedzőnket a debreceni kirándulás kapcsán az eddigi szereplés tapasztalatairól is kérdeztük.
– Bár korábban is előfordult már a szezon során, hogy egy-egy gyengébb meccset egy nagyszerű produkció követett, az előző három találkozó fényében mégis némileg váratlanul jött a Megyeri Tigrisek elleni remeklés. Te számítottál ilyen nagyszerű teljesítményre és ennyire magabiztos győzelemre?
– Ahogy a mérkőzést követően nyilatkoztam is, az első félidőben mindenkiből kijött egy kicsit az elmúlt napok csalódottsága, frusztráltsága, ennek a következménye pedig egy rendkívül hatékony és látványos támadójáték lett. Persze, sok minden összejött, bár a videót visszanézve extra kosarakat nem dobtunk, „mindössze” szinte valamennyi adódó lehetőségünket pontokra váltottunk. A csapat erejét leginkább talán az mutatja, hogy 40-ből 36 mezőnykosarunkat gólpassz előzte meg. Könnyű győzelemre egyébként semmiképp sem számítottam, hiszen nem voltunk jó passzban a mérkőzés előtt, azonban bíztam benne, ha igazán felszabadultan tudunk az elejétől kosárlabdázni, akkor képesek lehetünk ilyen teljesítményre.
– Az alapszakasz odavágó körét hat győzelemmel és hét vereséggel, a nyolcadik helyen zártuk. Akár azt is mondhatjuk, hogy a helyünkön vagyunk, hiszen az előttünk állóktól kikaptunk, a mögöttünk lévőket vertük. Mindent összevetve mennyire vagy elégedett az eddigi szerepléssel?
– Igen, kijelenthető, hogy egyelőre egy stabil középcsapat vagyunk. A győzelmeink viszonylag magabiztosak voltak, viszont egyelőre még nem tudtunk beleszólni a „nagyok dolgába”. Kétszer közel voltunk a bravúrhoz, de sajnos nem sikerült megnyerni azokat a meccseket. Némi hiányérzet van, mert lehetne szebb is ez a mérleg féltávnál, azonban csalódottak nem lehetünk, hiszen a nyáron egy teljes szemléletváltás történt, emellett a bajnokság színvonala is emelkedett a tavalyi szezonhoz képest.
– Mennyire tanult már bele a csapat az általad „megálmodott” játékba? Miben kell még fejlődni?
– Azt gondolom, jól látszik már, hogyan szeretnénk kosárlabdázni. Persze, lesznek olyan esték, amikor a rendszer döcög, de lesznek a múlt csütörtökihez hasonló „felrobbanások” is. Fejlődni folyamatosan fogunk, hiszen egyre tisztábbak lesznek a szerepek, egyre jobban fogunk mozogni a rendszerünkben és egyre pontosabb lesz a védekezésünk. Azonban folyamatosan kell újítani is, hiszen a kosárlabda is időről-időre változik, fejlődik.
 
DEAC DP
 
– Egyénileg kik nyújtották a legjobb teljesítményt az eddigi fordulókban, kiktől vársz javulást a folytatásban?
– Mindenki megmutatta már a jobbik arcát idén, valaki folyamatosan, valaki többször, valaki pedig egyelőre csak egy-egy mérkőzés erejéig. Nekem az a feladatom, hogy kiépítsek egy olyan rotációt, amiben, ha egy-egy láncszem éppen nem működik, azt ne lehessen észrevenni, megérezni. Ha azt a kérdést feltesszük egy sportolónak, hogy elégedett-e magával, szeretne-e javítani a teljesítményén, a válasz egyértelmű.
– Milyen várakozásokkal tekintesz az alapszakasz második felére? Az erőviszonyok ismeretében reálisan milyen helyezést lehet megcélozni a végelszámolásnál?
– Mindenképpen javítani szeretnénk a helyezésünkön. A játékosokkal közös véleményen vagyunk, nem elégszünk meg azzal, hogy tavasszal megőrizzük a pozíciónkat, meg szeretnénk erősíteni azt! A középmezőny nagyon egyben van, hiszen az ötödik helytől lefelé egy-egy győzelem, vagy vereség sokat változtathat az aktuális helyezésen. Ha ennek a „masszának” az elején tudunk végezni, az már egy jó, stabil eredménynek mondható.
– Idei utolsó meccsünkön az újoncként remekül szereplő DEAC U23-as csapatához látogatunk. Mit vársz a szerdai találkozótól?
– A debreceni fiatalok elleni volt az egyik olyan mérkőzésünk a kettőből, ahol közel álltunk ahhoz, hogy legyőzzünk egy élmezőnyhöz tartozó együttest. Egyrészt jó lenne pozitív hangulatban pihenni egy pár napot az ünnepekben, másrészt szeretnénk visszavágni nekik a hazai vereségért. Joelnek lejárt az eltiltása, mindenki egészséges, várjuk a szerdai összecsapást!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .