Pozitívumok és kijavításra váró hibák is akadtak a játékunkban a listavezető ellen.
 
A szombat esti találkozó első két kosarat, Hargitai révén, az SKSE szerezte, majd, jónéhány elhibázott támadást követően, Herendic duplájával immár hét pontra nőtt az élénkebben kezdő piros-feketék előnye. A listavezető csupán a negyedik perc legvégén köszönt be, ám Kollár zsákolását Hargitai rögtön egy újabb triplával überelte (2–10). Csakhogy vendégoldalon a védekezés feszessége a folytatásban jócskán engedett, amit az egyre inkább magára találó NKA a nyitó negyed hajrájába fordulva egy Kovács tripláira alapozott 14–4-es futással büntetett. A kisszünetre már 21–18-as vezetéssel vonuló akadémisták ráadásul a második felvonás elején is lendületben maradtak, s a tarjáni gárda sorozatos labdaeladásait kihasználva az újrakezdés után nem sokkal immár kilenc ponttal is elhúztak. A mieink eleinte Takács és Monye, majd Herendic dupláival próbáltak látótávolságon belül maradni, ám ezirányú erőfeszítéseiket jócskán megnehezítette, hogy ekkortájt szinte nem akadt olyan hazai akció, amit ki tudtak volna védekezni. S bár az ellen palánkja alatt, főként Dragasevics jóvoltából, a félidő végén is mutattak szép dolgokat, mindezzel csak állandósítani tudták tizenöt pont körüli lemaradásukat (51–36).
A fordulást követően a tarjáni legénység eléggé lagymatag tempóban kezdett, ami edzőjük részéről kisvártatva egy meglehetősen látványos kirohanást eredményezett. Dániel Péter „lelki fröccse” mindenesetre, úgy tűnt, hatott, az időkérésről visszatérve ugyanis az SKSE húszpontos hátrányából, egy 7–2-es etappal, ötöt pillanatok alatt lefaragott. Innentől azután viszonylag kiegyenlített játékkal teltek a percek: a mieink ugyan hátul változatlanul rengeteg bosszantó hibát vétettek, viszont szinte minden hazai kosárra kosárral feleleltek. Pécsi részről továbbra is Kovács vitte a prímet, míg a túloldalon Takács, Molnár és Monye Martin is több szép találatot jegyzett. A tarjániak végül, aprócska részsikerként, közel egálra hozták a harmadik negyedet, majd a záró periódus elején is sikerrel tartották az időközben újfent tizenöt pont körül állandósult különbséget. Az utolsó öt perchez közeledve ugyanakkor kifogyni látszottak a szuflából a piros-feketék, akik gyors egymásutánban három triplát is beszedtek, miközben ők több ziccerdobásukat is elvétették. Így azután a 93–69-ről induló hajrában a céljuk reálisan már csak az igazán nagy különbségű vereség elkerülése lehetett, ami az ismét ponterősen játszó Dragasevics és a 10-10 ponttal, lepattanóval és gólpasszal tripla-duplázó Herendic által levezényelt 10–2-es meccszáró futással végül összességében azért sikeredett.
 
NB I/B, Piros-csoport, férfiak, 17. forduló
NKA Pécs – Salgótarjáni KSE 95–79 (21–18, 30–18, 25–24, 19–19)
Pécs, NKA-csarnok, 100 néző, vezette: dr. Varga Z., Borgula, Utasi.
NKA Pécs: Kerpel-Fronius G. 8, KOVÁCS P. 27/12, KOLLÁR B. 16/6, Meleg G. 8, Djordjevics 5/3. Csere: Lados 3, Benke K. 9/3, Rátvay B. 2, Scherer 8/3, Kazy 9/6, Herger. Edző: Ivica Mavrenszki.
Salgótarján: HERENDIC 10, Vas-Teplán 2, DRAGASEVICS 26/9, Hargitai 13/9, Nshimba 2. Csere: Takács A. 8, Molnár M. 10, Monye M. 8, Kuttor, Geiger. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–10, 8. perc: 16–14, 14. perc: 31–22, 18. perc: 45–31, 24. perc: 60–40, 28. perc: 70–54, 34. perc: 86–64, 38. perc: 95–72.
 
Ivica Mavrenszki: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és hogy negyven percen keresztül kell koncentrálnunk, keményen dolgoznunk egy olyan csapat ellen, amely a rájátszásért küzd. Gratulálok a Salgótarjánnak is, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra!
Dániel Péter: – Volt egy tervünk erre a mérkőzésre, limitálni akartuk a pécsiek alsó posztos játékát. Ezt hellyel-közzel negyven percen keresztül megvalósítottuk, ennek viszont az volt az ára, hogy kicsit több külső dobást engedtünk a hazaiaknak, akik ezt kihasználták és megbüntették. Több pozitívuma is volt számunkra ennek a mérkőzésnek: sikerült például közel nyolcvan pontot dobni a liga legjobban védekező csapatának, megtaláltuk a megfelelő opciókat az agresszív és kemény periméter-védekezés ellen. Természetesen akadt néhány hibánk is, amit ki kell majd javítanunk védekezésben. A meccsen tapasztalt pozitívumokra lehet majd építeni a jövőben, amire szükségünk is lesz, mert két nagyon fontos mérkőzés vár ránk.

Következő mérkőzés

Nagykőrösi Sólymok KE

Salgótarjáni KSE

2023. február 4., szombat, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2022/2023)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .