A záró negyedre visszaestünk, de szoros végjáték után mégis mi örülhettünk.
 
Gyakori kosárváltásokkal kezdték a felek a szombat esti, nagykőrösi találkozót: Kocsis Attila meccsnyitó ziccerére Hargitai távolról válaszolt, majd Timkó és Takács pötyögtetett be egy-egy centergólt. A folytatásban azonban a védekezésükön szigorító tarjániak részéről gyors egymásutánban Dragasevics, Takács és Vas-Teplán is triplát „vétett”, Herendic dupláival pedig az utóbbi meccsek hagyományaival szakítva ezúttal kifejezetten élesen kezdő SKSE az első negyed derekán immár 20–9-re vezetett. Csakhogy a játékrész második felében megtörni látszott a csaknem teljes sorcserét végrehajtó piros-feketék kezdeti lendülete, amit kihasználva az első rövid pihenőre jócskán csökkentette lemaradását a Sólymok együttese (22–26). A második felvonás első három percében ráadásul vendégoldalon egyetlen árva kosár sem esett, igaz a hátsó sorait ismét rendező Dániel-legénység ez idő alatt riválisának is csupán egy pontocskát engedélyezett. A hosszúra nyúlt gólcsendnek végül Dragasevics kettő plusz egyes akciója vetett véget, amire viszont az ismét magára találó tarjáni gárda rögtön egy 14–4-es rohamot épített. Miután pedig Herendicék, védőmunkájuk intenzitásának fenntartása mellett, dobóteljesítményüket a félidő hajrájában ismét közel hatvan százalékra tornászták fel, a sorozatos labdaszerzéseket követő gyorsindításos kosaraikkal a nagyszünetre 46–30-ra húztak el.
Eleinte a térfélcserét követően sem változott különösebben a játék képe, ennek megfelelően a Dragasevics vezérletével kezdésként rögtön egy 7–2-es etapot produkáló SKSE 53–32-nél már több mint húsz ponttal tartott előbbre. Csakhogy a mieink pontfelelősének, faultproblémái miatt, hamarosan ki kellett ülnie, s a gárda támadójátéka ezt igencsak megsínylette. Olyannyira, hogy következő bő hatperces szakaszban a tarjáni együttes egyetlen mezőnykosarat sem dobott, az addig csupán nagyon halovány életjeleket mutató nagykőrösiek részéről viszont ezzel párhuzamosan egyre gyakoribbak lettek a feltámadásra utaló momentumok. Timkó, Filep és Váits találataival a Puszta-fiak a harmadik periódus második felében hátrányuk javát szépen lassan le is dolgozták, s bár az utolsó kisszünet környékén Geiger két remek hármasa egyelőre megakasztotta a további felzárkózást, az aktuális tendenciákat figyelembe véve a piros-feketék számára a záró negyed elejére kialakult tizenöt pontos különbség sem igazán jelentett életbiztosítást (47–62). Pláne úgy, hogy miközben a lelkes közönségük által űzött-hajtott vendéglátóknál a folytatásban több játékos is kezdte alaposan „belőni magát”, a Dragasevicset idő közben végleg elveszítő tarjániaknál a magabiztos, kontrollált játék helyét végképp a kapkodás és fejetlenség vette át. Ahelyett, hogy lassították volna a játékot, a mieink sokszor ész nélkül rohantak és a dobáskiválasztás és -pontosság terén is komoly gondjaik akadtak. Lépéshibák, a pályáról kidobott labdák mutatták zavarukat, ám Vas-Teplán „életmentő” tripláival továbbra is sikerrel őrizgették néhány egységnyire zsugorodott fórjukat. A finisre mindenesetre így is közel egyforma esélyekkel fordult rá a két gárda, ám hiába hozta föl övéit az izgalmasan alakuló végjátékban többször is egyetlen dobásnyira a hajrára megtáltosodó Kovács Soma, Hargitai és Takács kései dupláival végül, ha nem is könnyen, de bebiztosította értékes idegenbeli sikerét az SKSE csapata.
 
NB I/B, Piros-csoport, férfiak, 19. forduló
Nagykőrösi Sólymok KE – Salgótarjáni KSE 71–75 (22–26, 8–20, 17–13, 24–16)
Nagykőrös, Kossuth-tornacsarnok, 200 néző, vezette: Varga-Záray, Nepp, Drenyovszki.
Nagykőrös: Lakosa Á. 6, Kocsis A. 4, Fehér P. 8/3, KOVÁCS S. 13/12, Timkó 12. Csere: Molnár Miklós 3/3, VÁITS 16/6, Vámos, Filep 6, Kovács B. 3/3. Edző: Puszta Dávid.
Salgótarján: HERENDIC 7, VAS-TEPLÁN 14/9, DRAGASEVICS 17/6, Hargitai 9/3, Takács A. 13/3. Csere: Molnár Marcell 4, Kocsis Z. 2, Monye M. 1, Geiger 8/6. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–16, 8. perc: 16–25, 14. perc: 23–29, 18. perc: 27–40, 23. perc: 32–53, 28. perc: 45–55, 34. perc: 58–62, 39. perc: 68–71.
Kipontozódott: Dragasevics (30.). 
 
Puszta Dávid: – Megint csak fájhat a szívünk! Ugyanazt a forgatókönyvet játszottuk el, amit szoktunk, elengedtük az ellenfelet, hogy aztán hősi halált haljunk. Sajnos ez már visszatérő tendencia. Ha a második félidőt és az első megfordítanánk, akkor ezeket az egylabdás mérkőzéseinket valószínűleg megnyertük volna. A csalódottság mellett azonban most nincs időnk mélyebbre menni, törhetetlenül konstruktívnak kell lennünk! Ez maradt... Ma is akadtak pozitívumok, volt több momentum és periódus, akár negyed is, amire azt mondhatom, hogy volt igazi értéke, ezekbe kell kapaszkodnunk! Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez, sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz, szurkolóinknak pedig nagyon köszönjük a buzdítást!
Dániel Péter: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Az előző fordulóban elszenvedtünk egy fájó vereséget hazai környezetben, ám a héten azért egészen más ritmusban zajlottak az edzések, és ennek meg is lett az eredménye, pláne az első félidőben. Sikerült olyan agresszív védekezéssel elkezdenünk a meccset, ami passzol a stílusunkhoz, ebből pedig rengeteg jó helyzetet tudtunk kialakítani, ziccereket és üres hárompontosokat is. Azzal azért tisztában voltunk a szünetben, hogy nagyon kemény második félidő vár ránk, hiszen Nagykőrösön mindig roppant nehéz játszani és nem véletlen az, hogy itt már több, a rájátszásba igyekvő csapat is vereséget szenvedett. Ennek ellenére azt gondolom, sikerült megmutatni, hogy helyén van a szívünk és az eszünk is a kritikus pillanatokban. Még egyszer gratulálok a csapatomnak!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .