Erős hazai pályával rendelkező, önbizalomtól duzzadó riválishoz látogatunk.
 
A bajnokesélyes PVSK csapatával szemben múlt szombaton, hazai pályán elszenvedett súlyos, csaknem harmincpontos vereségét követően az NB I/B, Piros-csoportjának hét végi, huszonegyedik fordulójában a Ceglédi KE (10. 7-13) vendégeként lép pályára együttesünk. A szolnoki Tiszavirág Arénában pénteken 18.30 órakor kezdődő összecsapás felvezetésében Dániel Péter vezetőedző volt segítségünkre.
– Bár mondhatjuk, hogy igazából a papírforma érvényesült múlt szombaton, mégis előzetesen többre, szorosabbra számítottunk. A vereség különbsége, vagy az azt eredményező játék okozott nagyobb csalódást számodra a PVSK elleni összecsapáson?
– Tulajdonképpen mindkettő, hiszen az utóbbi miatt alakult ki egy olyan különbség, amitől, pláne hazai pályán, képesek vagyunk jobb eredményre.
– A mérkőzést követő nyilatkozatod azt sugallta, hogy a csapat hozzáállásával sem voltál teljes mértékben elégedett. Hogyan lehetne elérni, hogy az olyan találkozókon, melyeken sokkal inkább az ellenfélnek van veszítenivalója, ne görcsös akarással, vagy eleve feltett kézzel lépjünk pályára?
– Ez volt az első ilyen produkció idén, hiszen a listavezető NKA ellen egyik meccsen sem adtuk könnyen magunkat és a PVSK csapatával, Pécsett megvívott odavágón szintén jól helytálltunk. Sajnos a múlt szombati találkozót tompán kezdtük, elől-hátul alapvető hibákat vétettünk, így viszonylag hamar megnyugtató előnyre tettek szert a vendégek. Igazi nyomást akkor helyezhettünk volna rájuk, ha 25-30 percen keresztül lőtávon belül maradtunk, ám ez sajnos nem sikerült.
– Hat fordulóval az alapszakasz zárása előtt a kilencedik helyen állunk, így a csapat rájátszásbeli szereplése némileg kérdéssé vált. Mit gondolsz, milyen mutatót kellene produkálnunk a hátralévő összecsapásokon, hogy a végelszámolásnál „becsusszanjunk” a nyolcba?
– Nem szeretek ilyen téren a számokkal foglalkozni, azt gondolom, annak ellenére, hogy jelenleg a kilencedik helyen állunk, a saját kezünkben van a sorsunk, ami a rájátszást illeti. A PVSK elleni meccs után újra bevethető lesz Kocsis Zalán is, aki ugyan nem játszhatott korábbi csapata ellen, a mindennapi munkában természetesen részt vett és már egyre inkább látszik hol és miben tud majd nekünk segíteni a bajnokság hátralévő részében.
– A Cegléd elleni idegenbeli összecsapás megnyerésével fontos lépést tehetnénk céljaink elérése felé. A riválisról jó és rossz emlékeink egyaránt vannak a szezon korábbi részéből, ezúttal milyen mérkőzésre számítasz? 
– Nagyon fontos találkozó előtt állunk. Egyrészt innentől minden egyes pont óriási súllyal esik a latba, másrészt a pénteki mérkőzés után, egy rövidebb bajnoki szünetnek köszönhetően, a megszokottnál kicsivel több időnk lesz pontosítani, finomítani a játékunkon. Ez lesz idén a harmadik fellépésünk a Cegléd ellen és minden bizonnyal ez lesz a legnehezebb. Riválisunk egy nagyarányú idegenbeli sikerből érkezve, önbizalomtól duzzadva fogad minket az amúgy is nagyon masszív hazai pályáján, ezért a győzelemhez maximális odafigyelésre lesz szükség mindenkitől.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .