Mostantól minden meccs kiemelt jelentőséggel bír számunkra.
 
 
Tulajdonképpen simának mondható vereséget szenvedett legutóbbi, a közvetlen rivális Ceglédi KE vendégeként megvívott összecsapásán Dániel Péter legénysége, melynek a rájátszásba jutást veszélyeztető „csorbát” most nem kisebb ellenféllel, mint az egész mezőny egyik, ha nem a legegységesebb, legtudatosabb csapatának számító Vasas Akadémiával (4., 16-5) szemben kellene kiköszörülnie. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő összecsapás esélyeiről együttesünk vezetőedzőjét kérdeztük.
– Mondhatni „négypontos” mérkőzést veszítettünk el legutóbb a Cegléd ellen, méghozzá úgy, hogy a jól sikerült első negyedet követően nem is nagyon volt benne a csapat játékában a győzelem lehetősége…
– A második negyedbeli pár perces rövidzárlat miatt a ceglédiek korán kétszámjegyű előnyre tettek szert, és ebből a gödörből sajnos nem sikerült kijönnünk a mérkőzés folytatásában sem.
– Mivel töltöttétek a legutóbbi mérkőzés óta eltelt több mint két hetet? Sikerült minden téren felkészíteni a csapatot az alapszakasz véghajrájára?
– Amilyen rosszkor érkezett számunkra decemberben a karácsonyi szünet, most épp olyan jól jött, hogy volt egy extra hetünk rendezni a sorainkat mind fizikálisan, mind mentálisan, mind pedig taktikai téren. Ebben a két hétben elsősorban arra fókuszáltunk, hogy megerősítsük azokat az alapjainkat, amiket, egy kis finomhangolással, hétről-hétre tudunk majd az ellenfelekhez igazítani.
– A mezőny egyik legstabilabb csapata látogat szombaton Salgótarjánba. Milyen mérkőzésre és milyen eredményre számítasz a dobogóesélyes Vasas Akadémia ellen?
– Túlzás nélkül állítható, hogy a Vasas talán a mezőny legjobban szervezett együttese, gondolok itt arra, hogy mennyire pontosan ismeri mindenki a szerepét, a feladatát és milyen sallangmentesen tudjak is hozni ezt a bajnokság egésze során. Nagyon nehéz, nagyon fizikális mérkőzés vár ránk szombaton, azonban nekünk idén egy kicsit hamarabb kell „playoff-üzemmódba” kapcsolnunk annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Innentől kezdve az alapszakasz végéig, helyszíntől, ellenféltől, körülményektől függetlenül minden találkozón a győzelemre kell törekednünk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .