Bajnoki rivális elleni sikerrel mutatkozott be az új összetételű gárda.
 
Az NB I/B-s pontvadászat szeptember végi nyitányára készülő együttesünk a bajnoki rivális TF-Budapest vendégeként játszotta le első nyár(vég)i tesztmérkőzését. A holtszezonban alaposan kicserélődött Dániel-legénység összeállításában a minapi, budaörsi találkozón már hiába kerestük a Ceglédre igazoló Dominik Herendic-Dragasevics Veljko párost, valamint a szintén a távozás hímes mezejére lépő Geiger Bálintot, Kuttor Gerőt, Kocsis Zalánt, Takács Andrást és Molnár Marcellt is. Számos új, illetve régi-új arcot fedezhettünk fel ugyanakkor a mieink oldalán: macedón származású korábbi csapatkapitányunk, Karanfilovszki Valentino egyéves hazai „kitérő” után öltötte fel újra a piros-fekete mezt, míg Váits Olivér Nagykőrösről, Kalassai Martin Ceglédről, Ormai Botond Óbudáról, Lajsz Gergő olaszországi légióskodásból, a fővárosi összecsapásról betegség miatt hiányzó Gaál Bence pedig Tiszaújvárosból érkezett. A felsoroltak mellett az előző évi felnőttkontingens hírmondói, Hargitai Krisztián és Vas-Teplán Miklós, továbbá a saját nevelésű Monye- és Cserényi-fivérek, Kiss Áron, valamint Balázs Márton alkotják tehát a bő keretet, amely a rajtig még a Zalaegerszeg és a Budapesti Honvéd utánpótlásában pallérozódó fiatal magasemberrel, Köcse Bálinttal bővülhet.
– Három hét felkészülés után játszottuk le az első edzőmérkőzésünket – tudtuk meg a fővárosi összecsapás után Dániel Péter vezetőedzőtől. – A dobószázalékok nem verdesték az eget, de kifejezetten elégedett voltam a mutatott játékkal mind védekezésben, mind támadásban. Az első félidőben ugyan nagyon sok második esélyt engedtünk ellenfelünknek, azonban a második húsz percben már csak három lepattanót tudtak összeszedni a mi palánkunk alatt. Örülök neki, hogy több salgótarjáni kötődésű játékos is érdemben hozzá tudott tenni a csapat játékához.
Ami a folytatást illeti, a mieink most pénteken és szombaton a négy csapatot (Miskolc, SKSE, DEAC U23, Jászberény) felvonultató miskolci Szaniszló Sándor-emléktornán vendégszerepelnek, míg a jövő héten a szlovák élvonalbeli Losonc, valamint a Fót együtteseivel is megmérkőznek.
 
Előkészületi mérkőzés
TF-Budapest – Salgótarjáni KSE 60–65 (11–16, 26–9, 14–20, 9–20)
Budaörs. TF-Budapest: Szántó D. 2, Gémes 2, Dancsecs 5/3, Habel 9, Anda 11. Csere: Lőrincze 16/12, Kelenföldi 6, Simon B. 3/3, Farkas 2, Tömösváry 4. Edző: Beák Gábor. Salgótarján: Karanfilovszki 1, Vas-Teplán 9/3, Cserényi Marcell 3, Hargitai 12/6, Lajsz 6. Csere: Váits 12/3, Kalassai 8/6, Ormai, Monye M. 8/6, Monye J. 6, Cserényi Martin, Kiss Á., Balázs. Edző: Dániel Péter.

Következő mérkőzés

BKG Príma Akadémia

Salgótarjáni KSE

 2024. március 3., vasárnap, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .