Egy már megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből az utolsó percekben.
Nagy iramban, ám rendkívül kapkodó, pontatlan játékkal indult a péntek délutáni meccs, a játékosok mindkét oldalon bőszen tüzeltek, tölteni ugyanakkor rendre elfelejtettek. A hazaiak első próbálkozása, Juhos révén, ugyan mindjárt beakadt, ám ezt követően ők is hosszú-hosszú gólcsendet tartottak. Így azután, bár első kosarukra több mint négy percet kellett várni, Cserényi Martin ziccerével, majd az azt követő Hargitai-duplával a mieinknek máris sikerült fordítani. Csakhogy a folytatásban akcióinkba megint egyre több bosszantó hiba csúszott, a fóti gárda pedig a sorozatos labdaeladásokat könnyű ziccerekkel büntetve pillanatok alatt 10–4-re elhúzott. Dániel Péternek mindazonáltal, egy meglehetősen szenvedélyes szózattal, még éppen időben sikerült élénkebb, koncentráltabb kosárlabdára ösztökélnie csapatát, amely a nyitó negyed végéhez közeledve, Vas-Teplán és Lajsz tripláira alapozva, egy 10–0-ás futást produkált, s ezáltal az első rövid pihenőhöz érkezve már ismét jobban állt (14–16). A második felvonást ráadásul, egy felettébb tetszetős támadás végén, Hargitai hárompontosa nyitotta, Váits és Ormai ketteseivel pedig kisvártatva már egy híján tízegységnyire nőtt a differencia. A vendéglátókban a meccs ezen szakaszában szinte kizárólag Juhos tartotta a lelket, a rutinos középjátékos erőfeszítései dacára azonban a félidő hajrájába fordulva övéi – Ormai triplája és Karanfilovszki szép ziccere nyomán – immár több mint tízpontos hátrányba kerültek. Ám 17–28 után vendégoldalon ismét akadozni kezdett a gépezet, támadásban szinte teljesen megállt a tudomány (egyetlen mezőnykosár az utolsó öt percben…), s az addig elsőrangúan működő védekezés is eléggé szétesett. Mindezt kihasználva a „Tigrisek”, szép lassan magukra találó kulcsembereik, Kinney és Markovics találataival, a nagyszünethez közeledve egyre közelebb settenkedtek, sőt utóbbi révén a dudaszó előtt nem sokkal ki is egyenlítettek (32-32).
Noha a térfélcserét követően Vas-Teplán szerezte az első kosarat, ezt követően több buta, leginkább figyelmetlenségből adódó labdaeladást is produkáltunk, könnyű fordításhoz segítve ezzel a vendéglátókat. Szerencsére azonban Dániel Péternek, noha ehhez a „korbácsot” is elő kellett vennie, gyorsan sikerült játékosait a helyes útra visszaterelnie, s jóval élénkebb mozgásra serkentenie. Vezetőedzőnk rövid, ám igen velős és meglehetősen egyértelmű üzenetet közvetítő időkérése után a mienk zárták hátsó soraikat, s támadásban is alaposan összekapták magukat. Olyannyira, hogy a harmadik negyed derekán, Vas-Teplán két triplájára és Hargitai négy pontjára építve együttesünk egy 11–0-ás szakaszt repesztett, amivel nem csak visszavette a vezetést, de 45–36-ra el is lépett. S bár a folytatásban a Surmann-legénység is kezdett ismét komolyabb életjeleket mutatni, Monye Martin két remekbe szabott távoli kosarával az előny nagy részét az utolsó rövid pihenőre is sikerült megőrizni. A végső szakaszt az Ormai álompasszát két pontra váltó Monye Martin ziccere vezette be, Kalassai szerencsés távoli kosara, valamint Váits két sikeres büntetője pedig hamarosan már az addigi legnagyobb, tizenkétpontos különbséget eredményezte (46–58). A lila-fehérek ugyan, kihasználva, hogy a játékvezetők vendégoldalon a záró periódusra igencsak átszabták az addig érvényben lévő faulthatárt, ekkor már minden szabálytalanságért dobhattak (míg az első három negyedben összesen hétszer, az utolsóban tizenháromszor állhattak a vonalra…), a remek napot kifogó Monye Martin kettő plusz egyes játékának köszönhetően a finisbe fordulva még mindig komolynak mondható, 61–50-es hátrányban voltak. Ekkor azonban a mieink megint bizonytalankodni kezdtek, rendkívül passzívakká váltak, mintha nem lezárni akarnák a meccset, hanem csak valahogy túlélni, „kibekkelni” az utolsó perceket. Játékosainkból egycsapásra elillant az önbizalom és a vállalkozókedv, hosszadalmas és meglehetősen zavaros akciókat vezettek, s a támadóidő szorításában elengedett dobásaik - lett légyen az tripla, vagy egyszerűnek tűnő ziccer - rendre célt tévesztettek. Az egészpályás letámadásukkal is komoly zavarokat okozó fótiak rutinos emberei pedig természetesen megorrontották a lehetőséget, s a végjátékra Tichov és Markovics révén teljesen nyílttá tették a meccset. Utóbbi kosarával 60–61-nél immár egyetlen pontra mérsékelte lemaradását a hazai csapat, amely azonban ekkor egy vitatott szituációt követően két technikai hibát is kireklamált magának. Váits a helyére is küldte a megítélt büntetőket, a visszakapott labdából pedig Lajsz szerzett újabb kosarat, ám a hátralévő nyúlfarknyi idő még tartogatott egy utolsó csavart. Hiába mehettünk előre ugyanis kétszer is a (valószínűsíthetően) győztes találat megszerzéséért, mindkét próbálkozásunk meglehetősen reménytelenre sikeredett, Kinney ellenben kétszer is villant az utolsó másodpercekben, aminek köszönhetően végül a találkozó nagy részében hátrányban játszó, ám a hajrában „Phoenix-madárként” feltámadó házigazda örülhetett…
NB I/B, Piros-csoport, 10. forduló
Phoenix-MT Fót – Salgótarjáni KSE 68–65 (14–16, 18–16, 12–19, 24–14)
Fót, Phoenix Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Radnóti, Gaál N., dr. Danka.
Fót: Kinney 17, Tichov 11, Richter 2, Markovics 16/6, Juhos 15/3. Csere: Tóth Z. 4, Kékesi, Szabó N. 3/3, Varga B., Békési, Bálint. Edző: Surmann Gábor.
Salgótarján: Karanfilovszki 2, Vas-Teplán 11/9, Cserényi Martin 3, Hargitai 14/9, Lajsz 6/3. Csere: Váits 6, Ormai 7/3, Kalassai 5/3, Monye M. 11/6. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–4, 7. perc: 10–4, 12. perc: 14–23, 18. perc: 24–29, 23. perc: 36–34, 26. perc: 36–45, 33. perc: 46–58, 39. perc: 60–61.
Kiállítva: Markovics (39.).
Surmann Gábor: – Egy újabb olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelyik után nehéz megszólalnom. Kezdeném először a játékosaim felé irányuló hatalmas gratulációval. Nincs jelenleg az ismeretemben még egy olyan csapat, amelyik ennyire erős mentálisan, mint az enyém. Már többedjére bizonyítják, hogy nincs lehetetlen, nincs vesztes helyzet számukra. Nem számít, hogy 4 perccel a vége előtt -12, vagy 1 perccel a vége előtt -6. Markovic eseténél erősen véleményes, de ha őszinte akarok lenni a mérkőzést döntően befolyásoló ítélet született - volna, ha nem nyerünk ennek ellenére - a kárunkra. A nyilvánvaló faulttal együtt bedobott ziccere után a plusz egy dobás helyett még mi kaptunk - jogosan - technikai hibákat. A büntetők értékesítve lettek, illetve a támadásból még kosarat is kaptunk. 60-65-nél játékosaim újfent felejthetetlent alkottak az utolsó 45 másodpercben. Csapatomat jó versenyzők alkotják tényleg. Ma sem tudták kizökkenteni őket, egyszerűen ma is addig mentek előre, amíg le nem fújták a találkozót. Büszke vagyok rájuk nagyon! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mai mérkőzésen a vendégek ugyanúgy győzelmet érdemelhettek volna, de a kosárlabdában „X” nincs ugyebár. A védekezésünk totális inverze volt a berényi meccsünkhöz képest. „Cserébe” a szezon leggyengébb támadójátékát produkáltuk. Az utolsó negyedben hál istennek nagyon jól sült el a védekezésváltásunk, amivel kellő zavart tudtunk okozni az addig magabiztosan játszó nógrádiaknál. Meg kell említsem - bár nem sűrűn szoktam ezzel előjönni -, hogy jelenleg sok sebből vérzünk. Például James Kinney-nek külön köszönettel tartozom, hogy vállalta a mai mérkőzést abban az állapotban, amiben van. A hab a tortán, hogy az ő kosarával nyertük meg a találkozót. A közönségünk ma is a legjobbkor állt a csapat mellé, nem győzöm elég hálás lenni ezért nekik. Ma este ránk fér egy kis ünneplés, maximálisan megérdemlik a srácok. Hogy aztán jövő héttől pedig újult erővel folytathassuk a kemény munkát. Hajrá Tigrisek!
Dániel Péter: – Kétszer is kétszámjegyű előnyt sikerült kiépítenünk, először az első, aztán a második félidőben. Ezekben a szakaszokban nagyon folyékony volt a támadójátékunk. A probléma az, hogy ezeket az előnyöket villámgyorsan le is adtuk, ilyenkor pontatlanná, statikussá váltunk. A végjátékból a hazaiak jöttek ki jobban. Nehéz ilyen mérkőzés után vesztesen lejönni a pályáról, de most még nehezebb feladat vár ránk: felállni a padlóról és hazai pályán kiegyenesedni három fájó vereség után.
