Tetemes hátrányból fordított, ám szoros végjáték után alul maradt együttesünk.
 
Betegségek és sérülések által tépázott csapatunk a mezőny egyik legjobb formában lévő alakulata, az ötmeccses sikersorozatból érkező TF-Budapest ellen próbálta lezárni immár hét találkozót felölelő negatív szériáját, ám a mieink finoman szólva sem kezdték túl meggyőzően a szombat esti, fővárosi összecsapást. Riválisuk tompaságát és bizonytalanságait kihasználva gyorsan magukhoz is ragadták az irányítást a jóval élesebbnek tűnő hazaiak, akik ekkortájt leginkább Dancsecs és Karosi távoli dobásaira, valamint Anda erőteljes centerjátékára alapoztak. Dániel Péter ugyan az újonnan igazolt Douglast is hamar bevetette, egyelőre azonban a rögtön egy szép kosárral jelentkező, ám a pár napos közös munka után a helyét és szerepét láthatóan még keresgélő amerikai légiós sem tudott különösebb változást hozni a találkozó menetébe. Olyannyira, hogy a nyitó negyed második felére immár tizenhét egységnyire nőtt a differencia, a kisszünetre kialakuló 32–18-as állás pedig egyértelműen mutatta: ha nem számolja fel sürgősen a palánkja alatti átjáróházat, együttesünknek ezen az estén sem lesz túl sok keresnivalója. Mint kiderült, ezzel az „evidenciával” Karanfilovszkiék is tisztában voltak, az újrakezdést követően hátul egycsapásra jóval aktívabbá,  erélyesebbé váltak, s a megszerzett labdákból a második felvonás elején több könnyű, lendületet adó kosarat is dobtak. A pálya mindkét végén bravúros megoldásokkal jelentkező Douglas találataival korábbi hátrányuk felét hamar le is dolgozták, igaz nyolc-kilenc pontnál jobban még jó ideig nem tudták megközelíteni az ebben a szakaszban főként Anda kosaraival lépegető házigazdát. A félidő hajrájában ellenben megint a mieink pillanatai következtek, s a Lajsz-Karanfilovszki kettős triplái a nagyszünetre végül egy vendégszempontból már kimondottan reménykeltő, 47–42-es állást eredményeztek.
A harmadik periódus elejét mindkét fél részéről rengeteg hiba, kapkodó játék jellemezte, a színvonal ezekben a percekben sokkal inkább a parkettet, mintsem az egeket verdeste. A hazai gárdának mindenesetre valamivel hamarabb sikerült lehiggadnia, s a remek napot kifogó Anda-Karosi páros jóvoltából a játékrész derekán már újból több mint tíz ponttal tartott előrébb Beák Gábor alakulata (60–48). Csapatunk Kalassai büntetőivel és Douglas dupláival kezdte újra a kapaszkodást, s feljavuló védőmunkájának, valamint Váits öt pontjára alapozott kései, 9–2-es futásának köszönhetően az utolsó rövid pihenőhöz közeledve csaknem be is fogta megtorpanó riválisát. A dudaszó előtt mindazonáltal a kitűnően kosárlabdázó Karosi egy távoli dobást még elsüllyesztett, a megbeszélésről visszatérve pedig ugyanő egy duplával, míg Simon egy triplával duzzasztotta tovább  a különbséget. A 8–0-ás negyedzáró-negyednyitó rohamukkal a találkozó állását 64–62-ről egy szemvillanás alatt 72–62-re alakító sárga-kékek kétszámjegyű előnye azonban ismét csak tiszavirág-életűnek bizonyult, sőt, Cserényi Martin hármasa kisvártatva már egy fordítást eredményező, 13–1-es SKSE-attaknak nyitott kaput. Váits és Vas-Teplán villanásait követően az egyre inkább belemelegedő Douglas válasz nélkül maradt hét pontja hosszú idő után ismét a mieink vezetését jelentette – csakhogy 73–75-nél váratlanul megtört a Dániel-legénység lendülete. A következő három percben, bár ajtó-ablak ziccerek és tiszta dobóhelyzetek is jócskán adódtak, vendégrészről senki sem talált a gyűrűbe, ráadásul együttesünk Cserényi Martin és Kalassai személyében a hajrára két meghatározó fiatalját is elveszítette. Dancsecs és Váits gólváltása nyomán végül 77–77-es állásnál fordultak rá a csapatok az utolsó két percre, melynek döntő momentumát, mint kiderült, a „téma szakértőjének” még jóindulattal sem nevezhető Szántó triplája jelentette. A mieink ugyan még próbálták menteni a menthetőt, azonban a kosárkényszer csak kapkodást, s ebből adódóan újabb hibákat eredményezett, így a végjátékban nyugodtabban és taktikusabban játszó Tehetséges Fiataloknak nem okozott különösebb problémát, hogy néhány bedobott (és egy szándékosan kihagyott) büntetővel bebiztosítsák nagy küzdelemben kivívott sikerüket.
 
NB I/B, Piros-csoport, 15. forduló
TF-Budapest – Salgótarjáni KSE 83–80 (32–18, 15–24, 20–20, 16–18)
Ludovika Aréna, 100 néző, vezette: Gaál I., Bagi, Gombos.
TF-Budapest: Szántó D. 6/3, Szanyi 5, Dancsecs 16/9, Karosi 19/12, Anda 16. Csere: Gémes 7/6, Kelenföldi 11, Simon B. 3/3, Farkas D., Tömösváry. Edző: Beák Gábor.
Salgótarján: Karanfilovszki 7/3, Cserényi Martin 5/3, Vas-Teplán 9, Hargitai 3/3, Lajsz 12/6. Csere: Douglas 19, Váits 16/6, Kalassai 9/6, Ormai, Monye M., Köcse. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 16–8, 9. perc: 30–13, 13. perc: 35–27, 18. perc: 43–35, 25. perc: 56–45, 30. perc: 64–62, 35. perc: 73–75, 40. perc: 82–77.
Kipontozódott: Cserényi Martin (32.), Kalassai (38.), Douglas (40.).
 
Beák Gábor: – Korábban is említettem, hogy a kétpontos győzelem is győzelem. Itt is nagyobb arányút szerettem volna kicsikarni, de lépkedünk előre, ezek a legfontosabb pillanatok. A játékunk ezúttal is hagyott kívánni valót maga után, sok lepattanót engedtünk és volt húsz eladott labdánk, ezeken nyilván javítani kell, hogy a Pécs ellen jó meccset tudjunk játszani. Ettől függetlenül pozitív vagyok a csapatommal kapcsolatban, küzdöttünk, hajtottunk. A Salgótarján is jól játszott, felnőtt a feladathoz, de szerencsére mi nyertünk.
Dániel Péter: – Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, nem volt elég energia a védekezésünkben, ezért könnyű kosarakat kaptunk, támadásban pedig nem tudtuk a saját játékunkat játszani. A második negyedben felkapcsoltunk védekezésben, aktívabbak voltunk, tudtunk néhány labdát szerezni. Sajnos túl nagy hátrányt szedtünk össze a meccs elején, megmásztuk a hegyet, de nem tudtuk a zászlót kitűzni. Úgy gondolom, hogy többször is állhattunk volna a vonalra, mert becsülettel támadtuk a festéket, sokat törtünk be, sok kontaktot kerestünk, sajnos ezek többségére nem kaptunk büntetőt. Az első negyedet leszámítva megfelelő sebességgel játszottunk, ezt kell folytatni a jövőben, előbb-utóbb meglesz az eredménye győzelmekben is.

Következő mérkőzés

Kometa Kaposvári KK

Salgótarjáni KSE

2024. december 21., szombat, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .