Gyenge kezdést követően megint hasztalan futottunk az eredmény után…
 
Miként legutóbbi találkozóján, együttesünk a szombat esti, Nyíregyháza elleni alsóházi rangadón is rendkívül visszafogottan kezdett, s – mint kiderült – 0–8-as rajtja folyományaként szinte a szombat esti összecsapás teljes időtartamára az üldöző nem túl hálás szerepében rekedt. A mieinknek a nyitó tíz percben hibátlan dobásmutatóval tizenhét pontig jutó Douglas kosaraival a második negyed elején ugyan még egyszer sikerült utolérniük riválisukat, a szintén tengerentúli légiósuk által húzott vendégek 25–25 után egy 9–0-ás etapot repesztettek, majd a folytatásban különösebb gond nélkül, magabiztosan őrizgették háromtól kilenc pontig terjedő fórjukat. Dolgukat megkönnyítette, hogy a találkozó közepe táján (picit érthetetlenül) keveset foglalkoztatott Douglas a második félidőre alaposan „kihűlt”, s a többiek erejéből is csupán egy-egy kósza felvillanásra futotta, nem akadt senki, aki a gárdát a válságos helyzetekben a hátára vette, a társakat magával ragadta volna. A túloldalon ugyanakkor a 21 pontja mellé 15 lepattanót is begyűjtő Ervin jóval több segítséget kapott, hogy mást ne mondjunk, a végső szakaszban Nagy Simon és Bonifert is kulcsfontosságú triplákat dobott. Összességében megállapítható, hogy a nagyobb akarással és a fontos pillanatokban kevesebb hibával kosárlabdázó „Kék Cápák” teljesen megérdemelt győzelmet arattak, aminek következtében a zsinórban immár kilenc vereséget számláló Dániel-tanítványok 3-13-as mérlegükkel továbbra is a tabella utolsó helyén kuksolnak. Kár érte, mert Váitsék bizonyos időszakokban ezúttal is megmutatták, hogy több van ebben a társaságban…
 
NB I/B, Piros-csoport, 16. forduló
Salgótarjáni KSE – Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks 71–81 (23–25, 17–22, 16–17, 15–17)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Földi, Marton, Polonkai.
Salgótarján: Karanfilovszki 9/3, Vas-Teplán 4, Kalassai 6, Hargitai 8/3, Lajsz 6. Csere: Douglas 22/6, Váits 12, Cserényi Martin, Ormai 4. Edző: Dániel Péter.
Nyíregyháza: Bus I. 10, Ervin 21/3, Végső 9/3, Bonifert 14/9, Tarjűn 9/3. Csere: Völgyi 5, Glatz, Nagy S. 13/9, Szobi. Edző: Merim Mehmedovics.
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–8, 7. perc: 15–18, 11. perc: 25–25, 13. perc: 25–34, 18. perc: 38–43, 25. perc: 51–54, 30. perc: 56–64, 36. perc: 66–71.
 
Dániel Péter: – Azzal, hogy szinte minden mérkőzésen a negyedik-ötödik percben kezdünk csak el kosárlabdázni, rendre akkora előnyt adunk ellenfeleinknek, amit ha a folytatásban le is tudunk dolgozni, onnantól kezdve sokkal alacsonyabbra kerül a hibahatár és minden apró figyelmetlenség sokkal jobban fáj. Hiába derül ki hétről-hétre, hogy képesek vagyunk a saját játékunkat játszani, addig nem leszünk sikeresek, amíg nem találjuk meg a módját, hogy az első perctől maximális koncentrációval legyünk jelen a pályán.
Merim Mehmedovics: – Mindkét csapat számára nagyon fontos volt ez a mérkőzés, ennek tudtában készültünk és utaztunk Salgótarjánba. Előzetesen némi problémát jelentett, hogy amerikai játékosunk nem a legtökéletesebb formában érkezett hozzánk, szerencsére azonban ezen a találkozón már ő is a tőle elvárható játékot produkálta. Gratulálok mindkét gárdának, fiatal kollégám együttese is nagyon akart, hajtott, s köszönet illeti a nézőket is a szurkolásért, szerintem egy jó mérkőzésnek lehettek tanúi. Örülök, hogy sikerült visszavágnunk az őszi, hazai vereségért, biztos vagyok benne, hogy a zsinórban aratott három győzelem pszichésen nagyon jót tesz a fiúknak.

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .