„Minden erőnkkel arra kell koncentrálnunk, hogy megtörjük a rossz szériánkat.”
 
Az alapszakasz visszavágó körében kiválóan teljesítő Nyíregyháza elleni, múlt szombati hazai vereségét (71–81) követően az NB I/B Piros-csoportjának hét végi, 17. fordulójában a középmezőnyhöz tartozó Jászberényi KSE (10., 6-10) vendégeként lép pályára együttesünk. A Bercsényi Tornacsarnokban szombaton 17 órakor kezdődő összecsapás kapcsán vezetőedzőnkkel, Dániel Péterrel beszélgettünk.
– Ahogy a Nyíregyháza elleni vereség után is kiemelted, az utóbbi időszakban már-már tendencia, hogy rendre jó pár perces- és jó pár pontos előnyt adunk az ellenfeleknek, ezáltal komoly hendikeppel indulunk minden mérkőzésen. Vajon mi lehet a gyenge rajtok oka, illetve van-e már elképzelésed, terved a probléma megoldása?
– Egy héttel korábban a TF ellen például még bele lehetett abba kapaszkodni, hogy nem működött a kettő-kettő védésünk az elején, amit azután tudtunk orvosolni. A Nyíregyháza ellen azonban semmilyen taktikai változtatást nem eszközöltünk. Mivel a mérkőzések nagy részében érvényesül az akaratunk, nagy, rendszerszintű változtatásokra, azt gondolom, nincs szükség. Van még természetesen mihez nyúlni, hiszen a kezdő ötöst, illetve a rotációt meg lehet bontani annak érdekében, hogy ne ragadjunk be ismét a rajtnál.
– Összességében elmondhatjuk, hogy a mérkőzés nagy részében ezúttal is méltó partnerei voltunk egy jó erőkből - hogy mennyire, azt a Mehmedovics-tanítványok hétközi, PVSK elleni sikere is mutatja - álló csapatnak, viszont valahogy megint nem sikerült átlépnünk a saját árnyékunkat. Miből adódik, hogy a döntő pillanatokban nem nagyon találjuk a jó megoldásokat, rutin-, vagy önbizalomhiány kérdése lenne mindez, vagy valami más okra vezethető vissza?
– Ahogy azt már az előzőekben is említettem, a mérkőzések nyolcvan-nyolcvanöt százalékában az történik a pályán, amit szeretnénk. Abban, hogy mégsem tudunk sikeresek lenni nyilván a felsorolt okok mindegyike közrejátszhat, illetve ezekre még rátesz egy lapáttal, hogy már régóta húzódik ez a negatív széria, amiben jelenleg benne vagyunk.
– Azzal, hogy a visszavágó kör első három mérkőzéséből egyet sem sikerült megnyernünk szerinted megbarátkozhatunk a gondolattal, hogy a végelszámolásnál a bennmaradásáért kell majd küzdenünk, vagy látsz még esélyt a folytatásban egy komolyabb előrelépésre?
– Egyelőre nagyon rövid távra tervezek, gondolkodom előre. Az, hogy megszerezzük végre a nagyon várt újabb győzelmünket jelenleg mindennél fontosabb. Lehet nézelődni, számolgatni, de felesleges. Minden erőnkkel arra kell koncentrálnunk, hogy megtörjük a rossz szériánkat és kilábaljunk a gödörből.
– Következő ellenfelünk, a JKSE az utóbbi időszakban rengeteg problémával küszködött, ám a múlt heti sikerük azt mutatja, hogy a Puskás-legénység talán már elkezdte a kikászálódást abból a bizonyos gödörből. Mit kell tudni a jászberényi gárda jelen állapotáról és mire számítasz a szombati találkozón?
– Igen, nincs egyszerű helyzetben Puskás Artúr kollégám sem, hiszen Kucsora Csaba személyében volt egy fontos távozójuk, illetve többen is sérüléssel bajlódtak az elmúlt időszakban. A Budafokot az előző fordulóban legyőzték otthon, ez fontos volt számukra. Azonban mi sem vagyunk épp ideális helyzetben, ezért is nagyon nehéz mérkőzésre számítok.

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .