Megnövekedett önbizalommal várhatjuk a közvetlen rivális Budafok vendégjátékát.
 
Közel három hónapos várakozást és kilenc vesztes mérkőzést követően múlt szombaton ismét győzelmet ünnepelhetett az NB I/B Piros-csoportjában együttesünk. A remek játékkal kivívott, önbizalomnövelő jászberényi sikerrel (90–77) a tarsolyukban a mieink szombaton este hat órától a tabellaszomszéd Budafoki KK (14., 4-13) legénységét látják vendégül a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A mindkét gárda számára kiemelt fontossággal bíró összecsapás kapcsán Dániel Péter vezetőedzővel beszélgettünk.
– A jászberényi találkozó lefújását követően láthatóan óriási kő gördült le a szívedről és nyilván a játékosok is így voltak ezzel. Mit jelent számodra, számotokra ez az alaposan „kiböjtölt” siker?
– Nagyon sokat. Nehézségek, problémák minden csapatnál és minden szezonban adódnak, az idei kiírásban nekünk ezekből talán több is jutott, mint általában. A vereségsorozat ellenére nagyon szépen dolgoztak a srácok a hétköznapokban. Persze mindenkit bosszantottak a folyamatos kudarcok, de nem törtünk meg és ennek most egy szép idegenbeli győzelem lett az eredménye.
– Ezúttal nem követtük el azt a hibát, mint az utóbbi néhány találkozón, nagyon koncentráltan kezdtünk, és kimagasló dobóteljesítményünknek köszönhetően, noha szorosabb állás mellett, már az első félidőben is a kezünkben tartottuk az irányítást. Mennyire voltál elégedett ezzel a húsz perccel, tekintetbe véve, hogy az ötvenöt szerzett pontra azért hátul ötvenegyet be is szedtünk?
– Igen, a kezdésre most valóban nagyon odafigyeltünk, ugyan nem alakítottunk ki előnyt a találkozó legelején, de meccsben maradtunk és nem kellett már az ötödik perctől hegyimenetre váltanunk. Azt kértem a játékosoktól a feldobás előtt, hogy menjünk vissza az alapokhoz, élvezzük a kosárlabdát és tegyük félre ez elmúlt hetek-hónapok történéseit. Ezt is láthattuk az első félidőben a pályán, amihez a Jászberény jó partnernek bizonyult.
– A meccset azután a harmadik negyedben sikerült végleg eldönteni, amikor a srácok védekezésben alkottak szinte tökéleteset, s ennek köszönhetően a záró felvonásban már csak a húsz pont körüli előnnyel kellett jól sáfárkodni a különbségét tekintve is magabiztos győzelemhez.
– Egyértelmű volt a felidőben, hogy miben kell javulnunk és az is valószínűnek tűnt, hogy nem fogunk negyven percen keresztül hatvan százalékkal triplázni. Éppen ezért az energiánk nagy részét a harmadik negyedben a védekezésbe fektettük, ugyanakkor a támadójátékunk is jó színvonalon maradt annak ellenére, hogy nem folytatódott a tűzijáték a hárompontos vonalon kívülről.
– A jó csapatmunka mellett ezúttal egyénileg is sokan kimagasló teljesítményt nyújtottak, s amit az utóbbi találkozókon sokszor hiányolhattunk, mindig akadt valaki, aki a fontos pillanatokban a megfelelő megoldást választotta. Összességében az idénybeli, legjobb, legkiforrottabb produkciója volt ez a csapatnak?
– Mivel nagyon friss az élmény és nagyon sokat jelentett nekünk ez a győzelem, kijelenthető, hogy igen.
– Mondhatjuk, hogy a legjobbkor jött ez az „önbizalomfröccs”, hiszen a hétvégi fordulóban ismét egy közvetlen riválissal, a hozzánk hasonló mutatóval álló Budafokkal találkozunk. Milyen mérkőzésre számítasz szombaton, annak fényében, hogy a rivális ugyan még nyeretlen idegenben, nekünk ugyanakkor meglehetősen kevés babér termett hazai pályán ebben az idényben?
– Budafokon is megizzadtunk a győzelemért, a keretükben egy minimális változás történt azóta. Otthon megverték a Fótot és Jászberényben is jó meccset játszottak. Nekünk az a feladatunk, hogy ellenféltől függetlenül magunkkal foglalkozzunk és megpróbáljuk a saját játékunkat felülmúlni hétről-hétre. Bízom benne, hogy a legutóbbi hazai találkozóhoz hasonlóan szép létszámú közönség előtt játszhatunk szombaton!

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .