Gyengén kezdtünk, ám a végén mégis nagyon közel kerültünk a bravúrszáma menő sikerhez.
Az utóbbi két fordulóban aratott sikerek hatására lélekben megacélozódva, ugyanakkor a makacs vállsérüléssel bajlódó Lajsz Gergely kényszerpihenője miatt létszámában megfogyatkozva, egyetlen „echte” középjátékosa nélkül készült együttesünk a bajnoki címre pályázó pécsi gárda szombat esti vendégjátékára, amely egyáltalán nem indult bíztatóan a mieink számára. Az esélyesebb vendégek ugyanis, a túloldalon mutatkozó megilletődöttségét és bizonytalanságot kihasználva, alaposan bekezdtek, s a Németh-Micsovics-Plézer trió hármasainak, valamint Bíró kettő plusz egyes akciójának köszönhetően pár perc elteltével máris kerek tíz ponttal, 14–4-re vezettek. Noha Dániel Péter gyors időkérését követően Hargitaiéknak átmenetileg sikerül kicsit lefékezniük a „Vasút” száguldását, a Szekulovics-legénység a nyitó játékrész hajrájában ismét csúcssebességre kapcsolt, s egy demoralizáló, 21–1-es (!) negyedzáró-negyednyitó szakaszt repesztve valósággal állva hagyta riválisát. A némi játékvezetői hátszelet is élvező látogatók remekül játszottak rá ekkortájt ellenfelük gyengéire, keményen támadták a festéket, s ha olykor nem is sikerült a palánk alatt érvényre juttatniuk centikben és kilókban megmutatkozó fölényüket, a kiosztásokból rendre megtalálták a félköríven túl üresen várakozó kisembereket. Akik azután általában nem is hibáztak: Antóni és társai az első húsz percben tizenkét távoli kísérletük közül nyolcszor pontosan céloztak, vagyis kimagasló, közel hetvenszázalékos hatékonysággal tripláztak. A felek közötti távolság ezáltal a második felvonás derekán már a harminc pontot közelítette, s 14–40-nél a hazai szurkolókban egy pillanatra talán fel is ötlött egy kiütéses vereség rémképe. Ezen félelmeket ugyan a nagyszünetig hátralévő időben néhány szép Hargitai-dupla, Kalassai- és Váits-féle távoli bomba, valamint Douglas bődületes zsákolása némileg eloszlatta, együttesünknek jó hajrája ellenére is épphogy csak sikerült a félidőre húsz alá bekandikálnia, vagyis a fölényes magabiztosságot sugárzó PVSK megnyugtatónak tűnő előnnyel készülhetett a folytatásra (30–49).
A térfélcsere után azonban némileg váratlan fordulatnak lehettek tanúi az egybegyűltek: a mieink az újrakezdést követően mint kiéhezett farkasfalka rontottak a sikert talán már a zsebükben érző vendégeknek, akik pedig ettől, meglepő módon, teljesen ledermedtek. Miközben a védekezésükön is jócskán szigorító Karanfilovszkiék lendületes, s helyenként a látványosságot sem nélkülöző akcióik végén sorra szórták a kosarakat, a pécsiek sehogyan sem találták a nagyszünet előtti formájukat. A különbség így percről-percre egyre lejjebb apadt, olyannyira, hogy a harmadik periódus közepén már csupán négy pontra volt ellenlábasától a lehengerlő, 21–6-os nyitányt produkáló Dániel-csapat. S bár 51–55 után, Németh és Molnár pontos távoli dobásaival, a látogatók némi lélegzetvételhez jutottak, az utolsó rövid pihenőhöz közeledve Douglas és Kalassai ismét a gázba tapostak. Remeklő tengerentúli légiósunk két kettő plusz egyes játékkal, míg fiatal bedobónk két szép hármassal jelentkezett, aminek köszönhetően az ebben a tíz percben teljes első félidei termelését túlszárnyaló, s tizenhétpontos részsikert arató együttesünk lemaradása a záró negyed előtt immár egyetlen duplányira csökkent (63–65). Ekkorra persze a mecsekaljaiak is konstatálták, hogy ennek már a fele sem tréfa, s a kisszünet után rutinos vezérei, Horti és Bíró hathatós közreműködésével meg is próbált gyorsan kikecmeregni a csávából a vendéggárda. Ezen erőfeszítések mindazonáltal egyelőre nem vezettek komolyabb eredményre, együttesünk ugyanis továbbra is hatalmas elánnal vetette magát a küzdelembe. Hazai oldalon mindenki tudása legjavát nyújtotta, az ezúttal is főként a „kulimunkában” jeleskedő Ormai fáradhatalanul birkózott Hortival, s eközben a gólpasszokat is irányítókat megszégyenítő módon osztogatta, Hargitai közelről és távolról is állandó veszélyt jelentett a kosárra, de Karanfilovszki, Kalassai és Váits is minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy megmaradjon az esély a szenzációszámba menő fordításra. Mindazonáltal a sok jó egyéni produkció közül is kiemelkedett Douglas teljesítménye, akinek energikus játékára – bár olykor a keményebb eszközöktől sem riadtak vissza – a vendégeknek egyáltalán nem volt ellenszere. Hetvenegynél is az ő menetrendszerű góljával sikerült, a találkozó folyamán először, kiegyenlíteni, s a hajrára fantasztikus dobóformába lendülő, zsinórban négy triplát elsüllyesztő Bíró találataira is az ő révén tudtunk rendre válaszolni. Ámde, mint tudjuk, a sors néha rendkívül igazságtalan, s most éppen arra osztotta a negatív hős szerepét (is), aki talán a legtöbbet tette azért, hogy a mieink, minden előzetes esélylatolgatásra rácáfolva, igazi ki-kimeccsre kényszerítsék jóval magasabban jegyzett riválisukat. A 85–87-ről induló végjátékban amerikai kiválóságunk nagy igyekezetében kétszer is rossz megoldást választott, míg egyszer balszerencsésen elesett, a nyerőemberré előlépő Halász pedig minden alkalommal kíméletlenül büntetett. Így azután a bajnokaspiránsnak, ha nem várt kínok árán is, de végül csak sikerült a számára kötelező győzelmet begyűjtenie, ugyanakkor ezen az estén a több mint tisztesen helytálló vesztes félnek sem volt semmi oka szégyenkezésre...
NB I/B, Piros-csoport, 19. forduló
Salgótarjáni KSE – Pécsi VSK-Veolia 87–94 (14–24, 16–25, 33–16, 24–29)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: dr. Németh P., Gruber, Földi.
Salgótarján: Karanfilovszki 12/12, Cserényi Martin, Douglas 38/6, Hargitai 21/6, Ormai. Csere: Kalassai 13/9, Váits 3/3, Vas-Teplán, Monye M., Köcse. Edző: Dániel Péter.
Pécs: Micsovics 5/3, Németh A. 14/12, Bíró O. 27/12, Plézer 3/3, Horti 12. Csere: Frank 3, Radó 3, Halász 10/3, Antóni 6/6, Molnár M. 8/6, Mokánszki 3. Edző: Szrecsko Szekulovics.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–14, 7. perc: 13–19, 14. perc: 14–40, 17. perc: 28–46, 24. perc: 44–51, 28. perc: 54–63, 33. perc: 71–71, 36. perc: 74–81, 39. perc: 87–89.
Kipontozódott: Frank (36.), Karanfilovszki (40.).
Dániel Péter: – A találkozó elején talán nem mertünk eléggé hinni a győzelemben, nagyon megilletődötten játszottunk az első húsz percben. A nagyszünet után viszont, amolyan minden-mindegy alapon, úgy vetettük bele magunkat a küzdelembe, mintha az életünk múlna ezen a meccsen. Ennek azután meg is lett az eredménye, hiszen húsz pont körüli hátrányunk javát viszonylag hamar ledolgoztuk, majd az utolsó negyedben ki is egyenlítettünk. Sajnos a végén nem jött össze a bravúr, azonban mindenképpen pozitívum, hogy sikerült ilyen második félidőt produkálnunk, s szintén örömteli, hogy közönségünk a vereség ellenére is értékelte a teljesítményünket és a nehéz pillanatokban is kiállt mellettünk.
Szrecsko Szekulovics: – Ahogy arra számítottunk is, nagyon kemény mérkőzést játszottunk a salgótarjániakkal, s azt gondolom, teljesítményével mindkét csapat rászolgált a gratulációra. Az első félidőben sikerült tizenkilenc pontos előnyt szereznünk, s kicsit talán el is hittük, hogy már eldőlt a találkozó. A harmadik negyedben nagyon rosszul reagáltunk a hazaiak ritmusváltására, gyengén támadtunk és nagyon sok kosarat kaptunk, így ellenfelünk fel tudott zárkózni. A végén egy egál meccs lett belőle, amit szerencsére sikerült megnyernünk. Voltak problémáink, hiszen kezdő irányítónk, Micsovics egy bokasérülés miatt hamar kiesett, azonban a végén éppen a helyére beszálló Halász Ákos döntötte el a küzdelmet, aki hosszabb kihagyást követően most tért vissza az együttesbe.
