Veresége ellenére pályaelőnyből kezdheti együttesünk a play-outot.
Becsületbeli kötelességének próbált meg eleget tenni a biztos bennmaradást érő helyekről már korábban lecsúszott Dániel-legénység a húsvét vasárnapi alapszakaszzárón, ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a mieinknek egyáltalán nem lesz egyszerű dolguk, ha revánsot kívánnak venni a decemberi odavágón elszenvedett történelmi léptékű vereségük miatt a több korábbi SKSE-játékost is felvonultató ceglédi csapaton. A legjobb nyolc közé igyekvő vendégek ugyanis rendkívül határozott, ellentmondást nem tűrő kezdést produkáltak, s többek között az extarjáni játékmester, Herendic, valamint a korábbi válogatott center, Csorvási eredményes játékára alapozva az első rövid pihetőre már több mint tíz ponttal elhúztak. Noha a 16–29-es állásról induló második negyedet, Douglas és Ormai jóvoltából, egy 9–0-ás hazai roham vezette be, a folytatásban villámgyorsan rendezte sorait, s egykettőre visszaragadta az irányítást Sértő Ádám együttese. A mieink nem csak védekezésben gyengélkedtek ekkortájt, támadásban is kimondottan sok labdát elszórtak, így, Douglas és Váits igyekezete és kosarai ellenére, az öltözőbe végül tízpontos, 47–37-es hátránnyal vonultak.
A harmadik felvonás valóságos kosárparádét hozott, egyre másra sorjáztak a triplák – a védekezéssel egyik gárda sem különösebben foglalkozott. Tarjáni részről leginkább a gyors egymásutánban három távoli dobást értékesítő Kalassai, valamint Váits és Vas-Teplán szállították a találatokat, míg a túloldalon Velkey kapta el jó alaposan azt a bizonyos fonalat. A kék-sárgák rutinos hátvédjének negyedbeli hat hármaskísérlete közül öt beakadt, s mivel Csorvási továbbra is üzembiztosan szállította a palánk alól az értékes „segédpontokat”, az utolsó kisszünetig különösebb gond nélkül verte vissza ellenfele meg-megújuló felzárkózási kísérleteit a vendégalakulat (63–77). A helyzet a záró periódus elején sem sokat változott, Douglas és Hargitai góljaira Dragasevics, a szezonbeli legjobb meccsét játszó (mikor máskor…) Herendic és Horváth Máté rendre válaszolni tudott. Öt perccel a lefújás előtt még mindig tizenhét egység választotta el egymástól a csapatokat, ám ekkor Douglas és társai még egyszer, utoljára nekidurálták magukat. Törekvéseiket segítette, hogy a rivális kulcsemberei közül Csorvási, majd Csaba is a kipontozódás sorsára jutott, s az ennek kapcsán kialakuló közjáték alaposan kizökkentette a ritmusból a ceglédi társulatot. A végjátékhoz közeledve Douglas kettő plusz egyes akciókkal és sikeres büntetőkkel farigcsálta a hátrányt, az utolsó két percbe fordulva pedig Kalassai, egy újabb hármassal, immár 89–95-re alakította az állást. Hiába tehettek azonban a mieink a folytatásban két kísérletet is a további közeledésre, egy elkapkodott dobás, valamint egy könnyelmű labdaeladás Karanfilovszkiék sorsát immár végképp megpecsételte. A vágyott visszavágás tehát elmaradt, más kérdés, hogy a tabellaszomszédok eredményeinek számára kedvezőtlen alakulása miatt egy esetleges győzelemmel sem lett volna beljebb a play-out első, bennmaradásról döntő körében majd az Óbudai Kaszásokkal – pályaelőny birtokában – megmérkőző Dániel-alakulat.
NB I/B, Piros-csoport, 26. forduló
Salgótarjáni KSE – Ceglédi KE 90–99 (16–29, 21–18, 26–30, 27–22)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Lengyel, Sallai, dr. Nagy Zs.
Salgótarján: Karanfilovszki 3, Douglas 30, Kalassai 17/15, Hargitai 7/3, Lajsz 5/3. Csere: Váits 11/9, Ormai 5, Vas-Teplán 10/6, Cserényi Martin 2. Edző: Dániel Péter.
Cegléd: Herendic 27/9, Csaba 13/9, Dragasevics 13/9, Kertész 2, Csorvási 18. Csere: Velkey J. 17/15, Horváth M. 7/3, Berkics 2, Zsók, Fodor M. Edző: Sértő Ádám.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–13, 8. perc: 10–24, 12. perc: 25–29, 17. perc: 34–40, 23. perc: 40–56, 28. perc: 54–70, 34. perc: 68–84, 39. perc: 89–94.
Kipontozódott: Csorvási (37.), Csaba (38.).
Dániel Péter: – Csalóka ez a kilencven dobott pont, hiszen nem játszottunk jól. A második félidőben ugyan többször is megvolt rá a lehetőségünk, hogy momentumot szerezzünk és visszajöjjünk egy dobásnyi különbségre, de ekkor sajnos mindig közbejött egy-egy gyermeteg hiba, kihagyott ziccer, vagy eladott labda. Ezek most nem fértek bele. Innentől kezdve már csak azzal foglalkozunk, hogy a Kaszások elleni párharc során bebiztosítsuk a helyünket a Piros csoport jövő évi kiírásában.
Sértő Ádám: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez és a hatodik hely megszerzéséhez. Ezért dolgoztunk egész évben, úgyhogy nagyon büszke vagyok a csapatra. Most egy picit ünneplünk, de sok időnk nincsen, mert készülnünk kell a PVSK elleni Hepp Kupa elődöntőre. Végezetül itt kívánok egyik legjobb barátomnak és mentoromnak, Ivica Mavrenszkinek boldog születésnapot!