Megérdemelten egyenlített a Kaszások, így harmadik meccs dönt a bennmaradásról.
 
Hét eleji, összességében biztosnak mondható hazai sikerével a tarsolyában, a Piros-csoportban maradásról döntő párharc lezárásának reményében érkezett a fővárosba csütörtök este együttesünk, ám a kezdés után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Dániel-fiaknak ezúttal, érthetetlen módon, egyáltalán nem sikerült a mérkőzés tétje által megkívánt fordulatszámra felpörögniük. A jóval elszántabban, motiváltabban pályára lépő óbudaiak riválisuk tompaságát, tehetetetlenkedését kihasználva hamar tisztes vezetést építettek ki, amit azután, leginkább a Boros-Armaghani páros eredményességére alapozva, az első félidő hajrájáig különösebb probléma nélkül meg is tudtak őrizni. A mieinknek ekkor, egy viszonylag jó működő zónavédekezéssel, ugyan sikerült némileg megtörniük a vendéglátók lendületét, ám a bravúrkosarakat szerző Hargitai és társai hiába zárkóztak fel röviddel a nagyszünet előtt öt pontra is, a Kaszások együttese, két kései triplával, a pihenőre ismét megnyugtatóvá varázsolta előnyét (51–40).
A találkozó menetét az első húsz percben meghatározó trendek a fordulást követően is érvényben maradtak: míg játékosaink hátul továbbra is puhák és figyelmetlenek, elől pedig pontatlanok és erélytelenek voltak, a sárga-feketék minden kivédekezett támadással, sikeresen befejezett akcióval egyre felszabadultabbá, magabiztosabbá váltak. Martinez gyors egymásutánban beszórt két triplájával a harmadik felvonás derekára immár húsz pontra nőtt a differencia – amivel voltaképpen végleg el is dőlt a csata. Mert hiába váltott a záró negyedben sokkalta agresszívabb, akaratosabb játékra csapatunk, Douglasék eszmélése jócskán elkésettnek bizonyult. Összességeben elmondható, hogy bár a játékvezetők, biztos, ami biztos alapon azért, megfújtak egy kellemes hazai pályát a Kaszásoknak, ezen tulajdonképpen semmi sem múlott, hiszen ezalkalommal „önerőből” is sokkal jobbak voltak az óbudaiak. A Gedei-tanítványok a játék minden elemében (ideértve különösen a dobóformát, illetve a 49-29-re megnyert lepattanócsatát) felülkerekedtek és teljesen megérdemelten egyenlítettek. A mindent eldöntő harmadik összecsapás színhelye vasárnap este hét órától a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok lesz.
 
NB I/B, Piros-csoport, 9-14. helyért, 2. mérkőzés
Óbudai Kaszások – Salgótarjáni KSE 98–78 (21–17, 30–23, 23–18, 24–20)
Kaszások-csarnok, 70 néző, vezette: Nepp, Tóth B., Szőcs.
Óbuda: Boros M. 27/12, Supola 13/9, Horváth B. 3/3, Balázsi S. 9/3, Armaghani Á. 16/3. Csere: Martinez 16/9, Pollák B. 6, Szabó D. 5/3, Lakosa Á., Jovanovics, Tóth L., Varsányi 3/3. Edző: Gedei Tibor.
Salgótarján: Karanfilovszki 9/9, Douglas 27/3, Vas-Teplán 2, Kalassai 4, Ormai 6. Csere: Hargitai 14/9, Váits 11/6, Lajsz 4, Cserényi Martin, Monye J. 1, Monye M., Köcse. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 12–4, 12. perc: 27–17, 15. perc: 39–23, 19. perc: 45–40, 21. perc: 54–40, 28. perc: 67–47, 33. perc: 82–60, 37. perc: 84–72.
Kipontozódott: Hargitai (40.).
 
Gedei Tibor: – Gratulálok a csapatomnak! Egy-egy, vasárnap folytatjuk a párharcot!
Dániel Péter: – Nagyon tompán kezdtük a mérkőzést, alulmaradtunk lepattanózásban és a fizikális csatákban, későn tudtunk arra a hőfokra felpörögni, amin képesek vagyunk kosárlabdázni. Ez kevés volt a mai napon, így a döntés vasárnapra maradt.

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .