Veszélyes ellenfél, nehéznek ígérkező mérkőzés vár ránk Fehérváron.
 
Az immár közvetlen riválissá előlépett Jászberény elleni ragyogó hazai sikerével egy hárommeccses nyeretlenségi sorozat végére tett pontot az előző hét végén Dániel Péter csapata, amely a bajnokság tizenhetedik fordulójában a rutinos klasszisokat és fiatal tehetségeket egyaránt felvonultató Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia (11., 4-10) vendégeként lép pályára. A székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban pénteken este hét órakor kezdődő összecsapás kapcsán vezetőedzőnkkel beszélgettünk.
– Mi tett elégedettebbé múlt pénteken, hogy három vereség után végre ismét győztünk, vagy ahogyan ezt a fontos sikert elértük?
– Amikor az összképről beszélünk, nagyon fontos a játék színvonala, hiszen hosszabb távon a minőségi játék hozza az eredményeket és a stabilitást. Most azonban a győzelem tényét tartom fontosabbnak, hiszen az elmúlt hetekben sokszor megmutattuk már, hogy tudunk jól és szépen kosárlabdázni, azonban nem sikerült mindezt győzelmekre váltani.
– A meccs utáni nyilatkozatodban kiemelted a csapat védőmunkáját. Ebben a játékelemben mindent sikerült megvalósítani abból, amit előzetesen elterveztetek?
– Az első félidőben elrontottunk néhány előre megbeszélt védekezést. Az ellenfél amerikai légiósától, Kinney-től nem tudtuk elvenni a kedvenc helyeit, sokszor azt tudta csinálni, amiben a legjobb és ebből több könnyű kosarat is szerzett. A második félidőre ezt is ki tudtuk javítani.
– A győzelem különbségét, mint mondtad, a remek támadójátékunknak köszönhettük. Korábban is láthattuk már, hogy ha a srácok elkapják a fonalat, abból nagyon látványos dolgok tudnak kisülni, azonban a Jászberény elleni meccs második félidejének dobóformája szinte minden korábbin túltett.
– Abban a periódusban jó védekezéssel sikerült megalapozni azt, hogy megfelelő ritmusban tudjunk támadni. Több labdát is szereztünk és lepattanók után is gyorsan jó helyzeteket tudtunk kialakítani, s ehhez most párosult egy remek dobóforma is. Ilyenkor valóban látványosan is tudunk támadni, hiszen ezek a lehetőségek a legtöbb esetben egy kidolgozott helyzet után adódtak.
– Ezúttal különösen sok remek egyéni teljesítmény akadt, a huszonhat gólpassz ugyanakkor azt mutatja, hogy a csapatjáték is kiválóan működött.
– A 35. perc környékén 95 dobott pont állt a táblán a nevünk mellett. Ilyen pontterméshez szükség van, ahogy említetted is, jó egyéni teljesítményekre, illetve megfelelő szintű csapatjátékra is.
– Következő ellenfelünk a jó erőkből álló, ám meglehetősen rapszodikusan szereplő Dávid Kornél KA csapata lesz. Ősszel, hazai pályán magabiztosan múltuk felül a fehérváriakat, most milyen mérkőzésre számítasz?
– Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen nagyon veszélyes társaságról beszélünk, akik hazai környezetben győztek már le bajnokesélyes riválist is. Ismerjük ellenfelünket, hiszen már játszottunk is ellenük. Természetesen a győzelemért utazunk pénteken Fehérvárra.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Hübner-Nyíregyháza BS

2025. február 7., péntek, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .