Helyenként több mint húsz ponttal is vezettünk, végül tízzel nyertünk Fehérváron.
 
A hárommeccses negatív szériát lezáró Jászberény elleni sikerének hála újult önbizalommal, s egyértelmű győzelmi reményekkel várta a péntek esti, székesfehérvári összecsapást együttesünk, könnyűnek mindenesetre nem ígérkezett a dolgunk, hiszen az egyetlen magyar NBA-játékos nevével fémjelzett helyi kosárakadémia, eddig saját és mások elvárásaihoz képest is szerényebben teljesítő, reprezentánsai rájátszási reményeik életben tartása „ügyében” az egyik utolsó szalmaszálba próbáltak belekapaszkodni ellenünk. A rajtot mindenesetre a támadásban főként rutinos magasembereikre építő, ennek megfelelően a „festéket” nagy erőkkel, s kezdetben kifejezetten eredményesen támadó DKKA kapta el valamivel jobban, a mieink ugyanakkor Hargitai tripláival a prológ során is ott kocogtak szorosan a Szabó Zsolt vezette rivális nyomában. S noha a nyitó negyed derekán, Simon találataival, egy röpke pillanatra meglépni látszott a házigazda, Kazy beállása a folytatásban végre meghozta az addig hiányzó lendületet is a Dániel-legénység támadójátékába. A névjegyét gyors hét ponttal lehelyező gólfelelősünk 15–8 után legott egy fergeteges, 21–6-os negyedzáró-negyednyitó rohamot vezényelt le, melynek köszönhetően a védekezésén is szigorító csapatunk nem csak fordított, de a különbséget 19–29-nél, a találkozó során először, kétszámjegyűre növelte. Ekkor megszerzett előnyét pedig a nagyszünetig hátralévő időben, a Szabó-Duric páros erőfeszítései dacára, meg is őrizte, amiben leginkább a szemfüles labdaszerzésekkel és betörésekkel jelentkező Karanfilovszkinak, valamint az első három labdaérintéséből rendre kosarakat szerző Prodanovicsnak volt elévülhetetlen érdeme (33–44).
 
DKKA 2501244
 
A harmadik felvonást Cserényi Marcell és Kazy egy-egy szép duplája, illetve Vladimir Kristic villámgyors időkérése vezette be, ám a hazai mester „mondókája”, bármelyire fennhangon adta is azt elő, tanítványai részéről, úgy tűnt, nem nagyon talált értő fülekre. Mert bár a félidő első hazai kosarát Duric hamarosan beemelte, a horvát csatár kettesét, Ormai, Kazy és Cserényi Marcell révén, hat, válasz nélkül maradt, tarjáni pont követte. A 11–2-es SKSE-nyitány folyományaként immár húszegységnyire rúgott a fehérváriak lemaradása, s ekkor úgy tűnt, az őszi odavágóhoz hasonlóan, most is idejekorán eldőlhet a mindkét fél által oly’ nagyon áhított két bajnoki pont sorsa (35–55). A játékrész második felében a (kosár)csendesebb időszaka után ismét magára találni látszó Szabó, valamint az egyre jobban belelendülő fiatal, tehetséges Simon próbált leginkább tenni az izgalommentes befejezés ellen, ám egyelőre csak igen apró és átmenetinek bizonyuló sikereket tudtak felmutatni ezen igyekezetükben. A mieink ugyanis féltőn óvták, s tizenöt-tizenhét pont alá egyszer sem engedték csökkenni – a 70–46-nál ugyanakkor a huszonnégyes rekordkülönbségre is felszaladó – előnyüket, s a változatlanul igen termelékeny Kazy, valamint a meg-megvillanó Hargitai, Ormai, Karanfilovszki és Kalassai kosaraival hatékonyan vertek vissza minden felzárkózási kísérletet. A záró etap előtt az eredményjelzőtábla éppen 55–75-ös állást mutatott, ami azonban, mint kisvártatva kiderült, vendégoldalon talán kissé túlságosan is nyugtatólag hatott. Együttesünk ennek félreérthetetlen jeleként a záró tíz percben az addig jól működő védekezésbe már szinte semmi energiát sem fektetett, amit a Tóth és Szabó személyében menet közben kulcsembereket veszítő DKKA alaposan meg is büntetett. Simonék a korábbiaknál lényegesen nagyobb „alkotói szabadságot” kihasználva a végső szakaszban nyolc triplát és harminckét pontot jegyeztek és a hajrában egyszer még a tízes határ alá is benéztek. Szerencsére azonban a munícióból az övéi utolsó huszonöt pontjából huszonegyet magára vállaló Kazy-Kalassai páros sem fogyott ki, így az igazán nagy bonyodalmakat azért legalább sikerült elkerülni. A mérkőzés összképe alapján egyébként sem vitás, hogy teljesen megérdemelt vendégsiker született, amivel a Dániel-legénység nem csak egálra alakította mérlegét, de a vágyott nyolc közé jutás felé is egy újabb nagy lépést tett.
 
DKKA 2501245
 
NB I/B, Piros-csoport, 17. forduló
Dávid Kornél KA – Salgótarjáni KSE 87–97 (17–21, 16–23, 22–31, 32–22)
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont, 100 néző, vezette: Benedek, Földesi, Szecsődi.
DKKA: Tóth P. 3, Simon B. 30/18, Góbi M., Duric 20/12, Szabó Zs. 21. Csere: Somogyfoki P. 7/3, Molnár D. 3/3, Keller V., Denk N., Büki B. 3/3. Edző: Vladimir Krstic.
Salgótarján: Karanfilovszki 11, Cserényi Martin, Kalassai 19/12, Hargitai 12/6, Ormai 9. Csere: Cserényi Marcell 5, Kazy 27/3, Charlton, Glatz 7/3, Prodanovics 7/3, Balázs, Holló. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–5, 6. perc: 13–8, 11. perc: 17–24, 16. perc: 24–40, 23. perc: 35–55, 27. perc: 44–67, 32. perc: 58–77, 35. perc: 72–85, 39. perc: 87–95.
Kipontozódott: Tóth P. (32.), Szabó Zs. (38.), Somogyfoki P. (39.).
 
Vladimir Krstic: – Megérdemelten nyert a Salgótarján, amely nagyjából végig kontrollálta a mérkőzést. Az első félidőben jobban támadott, mi pedig szenvedtünk a dobásokkal és a védekezésünk sem volt kellően agresszív, sok könnyű kosarat engedtünk. A negyedik negyedben komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy felzárkózzunk és csökkentettük is a hátrányunkat. Jó ritmusban játszottunk, de elrontottunk néhány passzt.
Dániel Péter: – A tervek szerint alakult a mérkőzés az első huszonöt percben. Tudtuk, hogy ellenfelünknek nagyon erős a kezdése, ezért erre odafigyeltünk. Támadásban és védekezésben is maximálisan hoztuk, amit szerettünk volna. Sajnos a harmadik negyed közepén volt egy pont, ahol ahelyett, hogy eldöntöttük volna a mérkőzést, magunkra húztuk az ellenfelet. Ez a jövőben nem fog beleférni. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez!
 
A cikkben szereplő fotókat Schwanner Róbert készítette.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Hübner-Nyíregyháza BS

2025. február 7., péntek, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .