Sem fizikálisan, sem mentálisan nem bírtuk el a ránk nehezedő nyomást.
Noha jól tudtuk mi vár ránk a brusztolós-rakkolós Vasas elleni szombat esti összecsapáson, a kezdés után mégis mintha revelációként hatott volna számunkra a rivális kőkemény, kíméletet nem ismerő harcmodora, s határozatlan, tutyi-mutyi játékunkkal szinte tálcán kínáltuk a lehetőséget arra, hogy már a nyitó felvonásban megrendítő erejű csapást mérjen ránk Stephen Arigbabu alakulata. A 0–3 után a rolót közel öt percre lehúzó piros-kékek amellett, hogy folyamatosan a faulthatáron mozgó védekezésükkel az első szakaszban végül mindössze három mezőnykosarat engedtek, átlagon felüli támadójátékuknak köszönhetően több mint negyedszáz pontot termeltek, s a kisszünethez érve immár tizenhat egységgel, 26–10-re vezettek. S noha a rövid pihenőt követően a mieink legalább hátul már hozni tudtak egy teljességgel elfogadható szintet, mindez vajmi keveset ért, miután dobóteljesítményünk ekkortájt még a gyalázatos jelzőt méltán kiérdemlő előző játékrészbeli produkcióhoz képest is valamivel szerényebbre sikeredett (3/13 után 3/17 a mezőnyből, 1/7 után 0/7 távolról, ami a teljes félidőre vetítve húsz, illetve hét százalékos „pontosságnak” felelt meg). A lemaradásunk mindazonáltal a nagyszünetig legalább már nem növekedett, igaz a játék összképe alapján a folytatásra nézve ez is csupán egészen aprócska reménysugarat jelenthetett. A fordulás után ráadásul nem kellett hozzá sok idő, hogy ez is végleg a ködbe vesszen, újabb bő ötperces gólképtelenségünket kihasználva ugyanis az angyalföldiek rögvest egy minden vitás kérdést végleg lezáró, 10–0-ás etappal indítottak a harmadik negyedben (44–18). A biztos siker tudatában a hátralévő szűk negyedórát azután már valamivel lazábbra is vehették a hazaiak, aminek következtében a Dániel-tanítványok, a soraikból talán még a legkevesebb kritikával illethető Glatz-Kalassai páros vezérletével, a lefújásra legalább a félszáz dobott pontos határig elvánszorogtak. Mindent egybevetve kijelenthető, hogy ezen az estén sem a Vasas által kifejtett fizikális, sem pedig a találkozó sorsdöntő jelentőségéből adódó mentális nyomást nem bírta el együttesünk, így azután a rájátszást érő bravúrra istenigazából egyetlen pillanatra sem volt reális esélyünk. Egy sanszunk azonban még mindig maradt: jövő vasárnap, hazai pályán le kell győznünk a legfőbb bajnokaspiráns, alapszakaszelső kaposváriakat…
NB I/B, Piros-csoport, 25. forduló
Vasas Akadémia – Salgótarjáni KSE 76–51 (26–10, 8–8, 19–13, 23–20)
Sport11 Sportközpont, 50 néző, vezette: Borgula, Bagi, Gombos.
Vasas: Takács D. 4, Pleesz G. 5/3, Fekete V. 5, Pleesz Á. 4, Andrássy 7. Csere: Farkas A. 9/6, Olasz 6, Makkos 10/6, Rosta 9/3, Homoki 8/3, Bérces 3/3, Kelemen Á. 6/3. Edző: Stephen Arigbabu.
Salgótarján: Charlton 5/3, Kalassai 11/9, Cserényi Marcell, Hargitai 3/3, Ormai 4. Csere: Kazy 10/3, Glatz 12/3, Karanfilovszki 6/3, Cserényi Martin, Prodanovics. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 12–3, 9. perc: 21–5, 15. perc: 32–12, 18. perc: 34–18, 25. perc: 44–18, 30. perc: 53–28, 34. perc: 60–40, 38. perc: 74–47.
Stephen Arigbabu: – Büszke vagyok csapatom ma esti nagyszerű teljesítményére, hiszen ötvenegy ponton tartottuk a Salgótarjánt. Annak is örülök, hogy fiatal játékosaink értékes játékidőhöz juthattak, s megmutathatták a bennük rejlő tehetséget. Várjuk a következő kihívást. Sok sikert a Salgótarjánnak a szezon hátralévő részében!
Dániel Péter: – Sajnos nagyon puhán kezdtük a mérkőzést és ez a Vasas ellen soha nem fér bele. Nagyon sok könnyű dobóhelyzetet engedtünk, illetve bátortalanul támadtunk. Onnantól kezdve rendeztük a sorokat, leginkább védekezésben. Sajnos a tűzerő hiányzott ma a csapatból. Maradt még egy lehetőségünk, hogy elérjük a rájátszást.
FOTÓ: mkosz.hu
